Kötelező biztosítás

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás törvényi szabályozása, célja

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (röviden: KGFB) minden gépjármű-tulajdonos és üzembentartó számára ismert. A KGFB-ről a 2009. évi LXII. törvény rendelkezik.

A kötelező biztosítás célját a törvény taglalja, miszerint a biztosított védelme, a károsult megsegítése, a biztosítók iránti bizalom növelése.

Ez mind szépen hangzik, de vajon a biztosítók minden esetben ennek megfelelően viselkednek?

Kötelező biztosítás

Biztosan sokszor hallott olyan esetekről – rosszabb esetben Önnel is megtörtént – amikor károsultként a károkozó biztosítójához fordulva kárának csak töredékét fizette meg a biztosító. Ez nem igazságos, hiszen a biztosításnak mi a legalapvetőbb célja?

Egyszerű: a vétlen károsult minden, a baleset miatt keletkezett kárát megtérítse (kiemelném a „baleset miatt” kifejezést).

Fontos leszögezni, hogy a választott kötelező biztosítást:

  • mi kötjük (negyedévente, félévente, évente),
  • mi fizetjük,
  • a szolgáltatást mi kapjuk,

viszont a biztosítónk kötelezettségvállalásából nem mi részesülünk: ugyanis ha bárki balesetet okoz és ténylegesen ő a felelős a kárért, úgy a károsult kárának enyhítése céljából az okozó KGFB-jével veszi fel a kapcsolatot, így viszont a károsult tapasztalja meg a biztosító munkáját.

Optimális esetben, a biztosító a károsult kárának 100%-át téríti. Persze a későbbiekben az okozó biztosítási díjainak változtatásával (bónusz csökkentésével) hajtja be.

Itt meg kell említeni, hogy a biztosítónak felelősségbiztosítás esetén lehetősége van a biztosítottjától visszakövetelni a károsultnak kifizetett összeg 100%-át amennyiben a biztosítottja súlyos gondatlanságból okozott kárt a károsultnak (pl. ittas bódult állapotban, szándékosan).

Ha belegondolunk, lesarkítva a KGFB az általunk okozott kár részletfizetésben történő megtérítése.

“Én okoztam a balesetet. Fizet nekem a biztosító?”

A válasz természetesen az, hogy NEM! Amennyiben mi okoztuk gépjárművünkkel a balesetet, úgy sem a saját biztosításunk sem a károsult biztosítása nem téríti a kárunkat

Fontos! A kárt okozóval egy gépjárműben tartózkodó személy esetleges sérüléseit, valamint az utasok bizonyítható értéktárgyaiban bekövetkezett károkat térítenie kell a károkozó biztosítójának!

Fentiekre tekintettel már értjük, hogy miért is olyan nagyon fontos a jó KGFB megválasztása.

Autóvásárlásnál a biztosítással mi a helyzet?

Használt autó vásárlásánál figyeljünk oda minden mellett arra is, hogy ne legyen fedezetlen nap.

Hogy mire gondolok ezzel kapcsolatban?

Kinéztük magunknak a megvásárolni kívánt gépjárművet, a vételárral a hónunk alatt elindulunk megvásárolni (ilyen esetben bölcs dolog egy hozzáértő szakembert a másik hónunk alá csapni). Kiválasztjuk a gépjárművet, kialkudjuk a vételárat, aláírjuk az adásvételi szerződést.

Kötelező biztosítás

Igen ám, de abban a pillanatban (óra, perc, másodperc) elvész a korábbi tulajdonos KGFB-je, így azzal hazaautózni nem tudunk.

Megoldást jelent, ha az eladás pillanatában – vagy kicsit korábban – például Interneten kötünk egy új KGFB-t az új tulajdonossal vagy üzembentartóval (óra, perc, másodperc). Erre a megoldásra már számos profi weboldal létezik, ahol a szükséges kérdések megválaszolása után egy KGFB-vel leszünk gazdagabbak.

Külföldön vásárolt gépjármű esetében összetettebb a fenti kérdés. Ebben az esetben lehet igényelni ideiglenes rendszámot, mellé egy biztosítást, amely véd minket hazautunkon (ez viszonylag költséges megoldás). Majd amint Magyarországra érünk a gépjárművel, úgy tudunk minden mellett a már magyar rendszámú gépjárművünkre KGFB-t kötni.

Hogyan válasszuk ki a számunkra megfelelő kötelező biztosítást?

Ebben szerencsénk van, mivel a korábban említett internetes platformok rengeteg kérdés alapján felmérik a fogyasztói igényeket, és a végén kiadja a biztosítók ajánlatait. Innentől néhány kattintással meg is köthetjük a biztosításunkat.

Fontos képlet:

Biztosítási díj + Baleseti adó = Ténylegesen fizetendő díj

Nem kell statisztikákat vizsgálni ahhoz, hogy megtudjuk: az autótulajdonosok és üzembentartók nagy hányada a legolcsóbb ajánlatot preferálja. Azonban itt „nem mindig a legolcsóbb a legjobb” mondás érvényesül. Ha pénztárcánk engedi, akkor lehetőleg ne a legolcsóbb biztosítást válasszuk.

Kötelező biztosítás

2010.01.01. ELŐTT vásárolt gépjármű esetében a váltási időszak december elsejére esik. Tehát ebben az esetben legkésőbb november 1-ig kell jelezni a biztosítónknak, hogy váltani szeretnénk. Amennyiben ezt az időpontot elmulasztjuk, úgy tulajdonképpen elfogadtuk a biztosító következő évi díjszabását és továbbra is szerződésben állunk vele.

Szerencsénk, hogy az idő nekünk dolgozik, így a fenti gépjármű-tulajdonosok száma fokozatosan csökken így a biztosítók nem tudják manipulálni az ügyfeleket. Ennek ellenére ebben az időintervallumban óvakodjunk azoktól a biztosításoktól, akik a többi ajánlat mellett jóval alacsonyabb díjjal próbálnak előtérbe kerülni.

A legolcsóbb kötelező nem mindig a legjobb kötelező

Gondoljunk csak bele:

  1. egy olcsó biztosítás rengeteg új ügyféllel jár, így rengeteg adminisztrációs teendő keletkezik, amely több adminisztrációs hibát eredményez. Például többször előfordult, hogy a biztosító nem küldött csekket az ügyfélnek, az nem fizette be, majd a biztosítás 60 napos türelmi időszak után megszűnt / fedezetlenségi díjjal terhelt időszak keletkezett (“fedezetlenségi díj: az adott gépjármű vonatkozásában az üzemben tartó biztosítási kötelezettségének – a szünetelés időtartamának, kivételével – díjfizetés hiányában kockázatviselés nélküli időtartamára (fedezetlenség időtartama) a Kártalanítási Számla kezelőjét megillető, általa meghatározott díjtarifa alapján utólagosan megállapított díj”) így díjnemfizetés miatt a biztosítás megszűnik és még a gépjárművünket ki is vonhatják a forgalomból, ami szintén többletköltséggel jár.
  2. Továbbá, ha nagyon olcsó egy biztosító ajánlata, úgy abban az évben jó eséllyel számíthatunk a biztosító kedvezőtlen gazdasági helyzetének kialakulására. Ilyenkor vesszük azt észre, hogy az újabb évfordulónál – habár balesetet nem okoztunk – mégis 2-3 szorosára nő a biztosítás díja. Ilyenkor jönnek elő azok a feltevések, hogy az egyoldalú szerződésmódosítást a törvény tiltja. Azonban ebben az esetben nincs erről szó, hiszen a díj módosulásánál időben tájékoztatást kapunk a jövőévi díjak alakulásáról, így fennáll a lehetőség elfogadni a jelenlegi biztosítónk ajánlatát, vagy jön a biztosító váltás. Előre láthatóan 2019-ben akár 30%-os díjnövekedésre is lehet számítani.

Fenti példákkal arra próbálok rávilágítani, hogy a pár ezer forintos kedvezményért rossz esetben később rá is fizethetünk. Nem beszélve arról, ha előáll az a helyzet, hogy egy ilyen biztosítóval kell alkudoznunk azért, hogy az esetleges kárunk megtérüljön, hiszen ebben az esetben nekünk szükségünk van a biztosítóval való együttműködésre.

2010.01.01. UTÁN vásárolt gépjárműveknél szerencsénk van, mivel akkor a vásárlás pillanatában megkötött biztosítás határnapja (biztosítási évforduló) a vásárlás napja lesz, így a következő évben a határnapi dátum előtt 30-60 nappal kell dönteni arról, hogy váltunk vagy nem váltunk.

Saját véleményem és tapasztalatom szerint minden évforduló előtt (minimum 60 nappal) minden tulajdonosnak és üzembentartónak célszerű lenne megvizsgálnia a többi biztosító ajánlatát, így nem érheti kellemetlen meglepetés a következő időszakra érvényes díjakkal kapcsolatban.

Köszönöm, hogy elolvasta!

Végrehajtástól kezdve a kárügyintézésig számos területen dolgoztam jogi asszisztensként 2012 óta. Küldetésem, hogy a közlekedési balesetben megsérült személyek tisztában legyenek lehetőségeikkel a kárrendezés során.

Tóth Ferenc

Kérjen visszahívást!

    Inkább megírná hogyan történt a baleset? Kattintson ide.

    Találkozzunk személyesen
    Németh Dávid Kárügyes

    Németh Dávid
    Kárügyes
    +36706061355

    Palkóné Ambrus Csilla Mária

    „Az ügyintézőm bármikor elérhető volt ha kérdéssel fordultam felé.”

    Dékány István

    „Ennél az irodánál nincs az, hogy talán, esetleg vagy nem tudom.”

    Macicas Erzsébet

    „Szakmailag felkészült, ügyfélcentrikus csapat. Mindenkinek csak ajánlani tudom, nem fog csalódni bennük. Az ügyem sikerrel zárult.”

    Deák Dávid Gábor

    „Vírus időszakban teljesen érintkezésmentesen sikerült együttműködnünk. Örülök hogy a Balesetem.hu-t választottam.”

    Kavaleczné Nagy Erika

    „Minden Sorstársunknak ajánlom a Balesetem.hu csapatát, aki megbízható, célorientált, motivált, együttműködő, sikeres emberekre szeretné bízni problémája megoldását.”

    Kavalecz Attila

    „Nyugodt szívvel ajánlom a Balesetem.hu csapatát.”

    Baranyai Lászlóné

    „A határidők és a megbeszéltek pontos betartásával, folyamatos tájékoztatással és kellő odafigyeléssel követték végig az ügyem menetét.”

    Szandai János

    „Nyugodtan tudom mindenkinek ajánlani, minden úgy történt, ahogy telefonon vagy az email fiókon keresztül megbeszélésre került.”

    Médiamegjelenések

    Google értékelés
    5 / 5

    Értékelte: 16

    Ezek is érdekelhetik

    Táppénz, betegszabadság

    Táppénz, betegszabadság

    Hétköznapi értelemben gyakran szinonimaként használjuk a táppénz és a betegszabadság kifejezéseket, azonban jogilag...

    Eurotax kód

    Eurotax kód

    Mindössze nyolc karakter, mégis mindent elárulhat az autójáról. Ön tudja mi az? Ez a rövid számsor nem más, mint az...

    Mennyit ér a sérülésem?

    Tudja meg a Kártérítés Kalkulátor segítségével.