Kártérítési igény érvényesítése amputáció esetén

Kevés olyan egész életre nyomot hagyó sérülés, illetve orvosi beavatkozás van, mint az amputálás. Akár egy hüvelykujj, akár egy láb elvesztéséről legyen is szó – az érintettnek rengeteg változással kell megbirkóznia, mire újra vissza tud térni normális életviteléhez.

Végtagamputáláshoz vezethet többek közt cukorbetegség, vérkeringési zavar, vagy egyes súlyos betegségek is, úgymint agyhártyagyulladás vagy üszkösödés. Sajnos annak ellenére, hogy a legtöbb amputáció megelőzhető lenne, mégis sok ilyen irányú beavatkozást végeznek el az orvosok minden évben.

Emellett közlekedési balesetek, munkahelyi balesetek vagy egyéb súlyos balesetek is eredményezhetik egy végtag azonnali elvesztését.

A tragédia feldolgozása és a feltétlenül szükséges intenzív rehabilitáció mellett az amputálás egyéb egészségügyi kockázatokat is maga után von, úgymint különböző fertőzéseket, különösen a seb helyén, fantomfájdalmakat, és bizonyos esetekben szívrohamot és szélütést is.

Kártérítési igény érvényesítése amputáció esetén

Az amputáció típusai

A legtöbb ember, amikor amputációról hall, főleg láb vagy kar elvesztésére gondol – kevesen tudják, hogy amputálni lehet fület, kezet, ujjat, lábfejet, lábujjat, sőt még orrot is. Az ujjak részleges amputálása sokkal gyakoribb, mint a teljes végtag eltávolítás.

Kártérítési igény érvényesítése amputáció esetén

Amennyiben egy személy önhibáján kívül veszíti el egy végtagját, személyi sérülésen alapuló kártérítési igény érvényesítésére lehet jogosult. A kártérítési igény elbírálásánál fontos szerepet játszik, hogy hol, mikor és milyen körülmények között történt az amputáció.

A kártérítés összege amputáció esetén

Az amputáció után járó kártérítés összege függ az amputáció természetétől és súlyosságától is. A bírósági gyakorlat alapján például jelentősen több kártérítés jár a kar válltól való elvesztéséért, mint mondjuk a középső ujj elvesztéséért. Az ujjak közül a hüvelykujj elvesztéséért jár a legtöbb kártérítés.

Amputáció orvosi mulasztás esetén

Amennyiben az amputációját közvetlenül orvosi mulasztás vagy egyéb belső, kórházi hiba miatt végezték el, akkor jogosult igényt érvényesíteni az adott kórház ellen. Emellett kártérítési igény érvényesítésére jogosult abban az esetben is, ha az amputációjára azért került sor, mert valamely betegségét nem kezelték megfelelően.

Azonban ahhoz, hogy igényét sikeresen érvényesítse, be kell bizonyítania, hogy a kórháznak illetve a klinikának ellátási kötelezettsége állt fenn Önnel szemben, mely ellátási kötelezettségét a kórház illetve klinika megszegte, és ennek a kötelezettségszegésnek az eredménye volt az amputáció. Ez egyértelmű abban az esetben, ha az amputációra tévedésből került sor. Más esetekben nem biztos, hogy ilyen világos a helyzet – és komoly bizonyítékokra lesz szüksége, hogy alátámassza állítását, például orvosi szakvéleményre.

Amputáció munkahelyi baleset esetén

Akár azért veszítette el végtagját munkahelyén, mert olyan eszközt kellett használnia, amire nem képezték ki megfelelően, akár azért mert meghibásodott vagy nem megfelelően ellenőrzött eszközt kellett használnia, Önt megilleti a jog, hogy kártérítési igényt érvényesítsen munkáltatójával szemben. Ebben az esetben, akárcsak a többi esetben – minél több bizonyíték áll rendelkezésére, annál jobb helyzetből indíthatja el kártérítési igényét.

Amputáció közúti baleset esetén

A közúti balesetben történő végtagvesztés különösen megterhelő, mivel egyetlen pillanat alatt következik be a mindent megváltoztató tragédia. A poszttraumás stressz szindróma kockázata különösen magas közúti baleset áldozatai körében. A személyi sérülés miatti kártérítési igény a hibás fél biztosítója ellen fog indulni. A rendőrségi jegyzőkönyv illetve bármilyen későbbi eljárásban hozott határozat segíthet kártérítési igényének minél korábbi elbírálásában.

Költségek kártérítése

Kártérítési igény érvényesítése amputáció esetén

Forrás: Pinterest

A kártérítés összege magában foglalja a kezelés költségei mellett a sérüléssel járó fájdalom, azaz a sérelemdíj kompenzációját is.

A gyógykezelés adott esetben nagyon költséges lehet. Amennyiben a karját vagy a lábát veszítette el, kétségkívül az otthonát is ennek megfelelően át kell alakítania, vagy ha ez nem kivitelezhető akár költözésre is sor kerülhet. Emellett az autója illetve más közlekedési eszköze is módosításra vagy cserére szorulhat.

Ezenfelül az áldozat szükségleteinek és kívánságának megfelelően szó lehet arról is, hogy protézissel helyettesítik az elvesztett végtagot. Szükség lehet továbbá fizioterápiára és gyógytornára is – ezek mind-mind további költségeket jelentenek, melyeket a kártérítési igényében felszámolhat.

Továbbá amennyiben a sérülése miatt kénytelen volt szabadságot kivenni a munkahelyéről vagy a régi munkakörébe sérülése miatt képtelen visszatérni – az emiatt kiesett keresetét is beleszámíthatja a kártérítési igényébe.

Kártérítési igény benyújtása

A kártérítési igény benyújtásának módja függ attól, hogy hogyan, mikor és milyen körülmények között történt az amputáció. Minél több információt és bizonyítékot tud beszerezni a sérülése kapcsán, annál nagyobb eséllyel sikerül majd igényét kívánsága szerint érvényesítenie.

Ahhoz, hogy igényét eljárásjogilag megfelelő keretek között nyújtsa be szakértő jogi segítségre lesz szüksége – minél előbb, annál jobb. A balesettől számítva 5 éve van, hogy kártérítési igényt nyújtson be. Bízza kárügyét a Balesetem.hu szakértő csapatára, hogy kiharcolhassuk Önnek a lehető legmagasabb összegű kártérítést. Lépjen kapcsolatba ide kattintva!

Kérjen visszahívást!

    Inkább megírná hogyan történt a baleset? Kattintson ide.

    Találkozzunk személyesen
    Németh Dávid Kárügyes

    Németh Dávid
    Kárügyes
    +36706061355

    Palkóné Ambrus Csilla Mária

    „Az ügyintézőm bármikor elérhető volt ha kérdéssel fordultam felé.”

    Dékány István

    „Ennél az irodánál nincs az, hogy talán, esetleg vagy nem tudom.”

    Macicas Erzsébet

    „Szakmailag felkészült, ügyfélcentrikus csapat. Mindenkinek csak ajánlani tudom, nem fog csalódni bennük. Az ügyem sikerrel zárult.”

    Deák Dávid Gábor

    „Vírus időszakban teljesen érintkezésmentesen sikerült együttműködnünk. Örülök hogy a Balesetem.hu-t választottam.”

    Kavaleczné Nagy Erika

    „Minden Sorstársunknak ajánlom a Balesetem.hu csapatát, aki megbízható, célorientált, motivált, együttműködő, sikeres emberekre szeretné bízni problémája megoldását.”

    Kavalecz Attila

    „Nyugodt szívvel ajánlom a Balesetem.hu csapatát.”

    Baranyai Lászlóné

    „A határidők és a megbeszéltek pontos betartásával, folyamatos tájékoztatással és kellő odafigyeléssel követték végig az ügyem menetét.”

    Szandai János

    „Nyugodtan tudom mindenkinek ajánlani, minden úgy történt, ahogy telefonon vagy az email fiókon keresztül megbeszélésre került.”

    Médiamegjelenések

    Google értékelés
    5 / 5

    Értékelte: 5

    Ezek is érdekelhetik

    Mennyit ér a sérülésem?

    Tudja meg a Kártérítés Kalkulátor segítségével.