Kártérítés többszörös sérülésért

Kártérítési igény bejelentése többszörös sérülés miatt

Ha önhibáján kívül megsérült egy balesetben, könnyen megeshet, hogy csak nagyon nehezen tudja túltenni magát a történteken. A felépülés gyakran évekig is eltarthat, és ezalatt sokkal kevesebb hasznos időt tud tölteni a családjával és barátaival.

Abban az esetben pedig, ha többszörös sérülést szenvedett el, a következmények különösen súlyosak lehetnek. Több, mint valószínű, hogy a sérülései befolyásolják mindennapi életvitelét, esetleg a munkavégzést is kénytelen szüneteltetni miattuk egy ideig.

Továbbá ha a felépülés hosszabb időre elhúzódik, a kiesett jövedelem és a gyógykezelés költségei komoly anyagi terhet róhatnak Önre és családjára. Ez az anyagi teher pedig – a sérülésből fakadó csalódottság és elszigeteltség mellett – további stresszfaktort jelenthet számára.

Többszöri sérülés

Ha önhibáján kívül megsérült az elmúlt 5 évben, szakértő kárügyintézőink jó eséllyel tudnak segíteni Önnek egy kártérítési igény összeállításában – sikerdíjas alapon. A kártérítés sokat javíthat az anyagi helyzetén, továbbá segíthet, hogy újra talpra tudjon állni.

Ha szeretné megtudni, hogy élhet-e kártérítési igénnyel, vegye fel velünk a kapcsolatot, és mi hamarosan megkeressük Önt.

Mi is az a többszörös sérülés?

A többszörösen sérült kifejezést azokra az esetekre használjuk, amikor egy személy több, mint egy különálló sérülést szenvedett el. Például, ha valaki több testrészén is sérült, vagy a fizikai sérülések mellett pszichikai problémák is jelentkeznek nála a balesete követeztében.

Adott esetben az ijedtség is másodlagos sérülésnek tekinthető – alapot adhat például többszörös sérülés miatti kártérítési igény bejelentésének az, ha csonttörést szenvedett és a csont csúnyán átszúrta a bőrét, aminek látványa sokkos állapotot eredményezett.

A többszörös sérülésre vonatkozó kártérítési igények általában bonyolultabb ügyek az egy sérülés miatti kártérítési igényeknél. Általánosságban elmondható, hogy több tényezőt is figyelembe kell venni az ilyenfajta kártérítési ügyekben való eljárásnál, mely folyamatban kártérítési ügyekre specializálódott kárügyintézőink lépésről lépésre segíteni fognak Önnek és elvégzik az ezzel járó munka nagy részét is.

Többszöri sérülés

A többszörös sérülések okai

Többszörös sérülések keletkezhetnek akármilyen balesetben, de a legjellemzőbb, hogy közlekedési balesetben sérülnek meg ily módon az emberek. Egy ütközés azonnali hatásaként jelentkezhetnek egymás mellett:

  • belső sérülések,
  • sebek,
  • fej és agysérülések,
  • zúzódások, törések és ficamok.

A biciklisek és a motorosok különösképpen veszélyeztetettek a többszörös sérülések szempontjából, ugyanis védtelenebbek az utakon. Például borzalmas következményei lehetnek annak, ha egy biciklist egy másik, gyors sebességgel közlekedő jármű elüt és a kerékpáros ennek következtében leesik a bicikliről.

Csapatunk segít minden közlekedésben résztvevőnek, hogy kártérítési igényt érvényesíthessen – legyen akár autós, akár utas, akár gyalogos.

Többszöri sérülés

Mennyi kártérítést igényelhet?

Mivel minden eset egyedi, nem egyszerű megmondani, hogy Ön pontosan mennyi kártérítést kaphat. Azonban azt megígérhetjük, hogy szakértő kárügyintézőink sérülésének minden következményét alaposan számításba fogják venni kártérítési igénye összegének megállapításánál, és mindent meg fognak tenni, hogy megkapja azt az anyagi támogatást, amire szüksége van.

Kártérítésének összege fedezheti például:

  • a kiesett munkabérét, illetve azt az időt, amíg új munkahelyet tud találni magának,
  • az összes gyógykezelését,
  • kompenzálhatja fájdalmát, szenvedését és a sérülés magánéletére gyakorolt hatásait,
  • szállásának, utazásának, gondozásának költségeit,
  • a sérülésével összefüggésben, a jövőben esetlegesen jelentkező kiadásokat.

Tipp! Hogy pontosabb képet kaphasson az Ön által kapható kártérítés becsült összegéről, próbálja ki kártérítési kalkulátorunkat.

Bejelenthet-e többszörös sérülésre vonatkozó kártérítési igényt?

Szakértő kárügyintézőink segíteni tudnak Önnek kártérítési igényében, abban az esetben, ha:

  • a balesetben vétlen volt,
  • súlyos sérüléseket szenvedett,
  • a baleset az elmúlt 5 évben történt.

Amennyiben a fentiek alapján úgy gondolja, hogy jogosult lehet kártérítésre, hívjon minket a +36706061355-ös számon és további tájékoztatást nyújtunk Önnek.

Kérjen visszahívást!

    Inkább megírná hogyan történt a baleset? Kattintson ide.

    Találkozzunk személyesen
    Németh Dávid Kárügyes

    Németh Dávid
    Kárügyes
    +36706061355

    Palkóné Ambrus Csilla Mária

    „Az ügyintézőm bármikor elérhető volt ha kérdéssel fordultam felé.”

    Dékány István

    „Ennél az irodánál nincs az, hogy talán, esetleg vagy nem tudom.”

    Macicas Erzsébet

    „Szakmailag felkészült, ügyfélcentrikus csapat. Mindenkinek csak ajánlani tudom, nem fog csalódni bennük. Az ügyem sikerrel zárult.”

    Deák Dávid Gábor

    „Vírus időszakban teljesen érintkezésmentesen sikerült együttműködnünk. Örülök hogy a Balesetem.hu-t választottam.”

    Kavaleczné Nagy Erika

    „Minden Sorstársunknak ajánlom a Balesetem.hu csapatát, aki megbízható, célorientált, motivált, együttműködő, sikeres emberekre szeretné bízni problémája megoldását.”

    Kavalecz Attila

    „Nyugodt szívvel ajánlom a Balesetem.hu csapatát.”

    Baranyai Lászlóné

    „A határidők és a megbeszéltek pontos betartásával, folyamatos tájékoztatással és kellő odafigyeléssel követték végig az ügyem menetét.”

    Szandai János

    „Nyugodtan tudom mindenkinek ajánlani, minden úgy történt, ahogy telefonon vagy az email fiókon keresztül megbeszélésre került.”

    Médiamegjelenések

    Google értékelés
    5 / 5

    Értékelte: 8

    Ezek is érdekelhetik

    Mennyit ér a sérülésem?

    Tudja meg a Kártérítés Kalkulátor segítségével.