Ügyfeleink írták

Minden ügyfelünknek igyekszünk a lehető legmagasabb színvonalú szolgáltatást nyújtani, ezért meghallgatjuk az építő jellegű ötleteket. Elégedett ügyfeleink véleményét pedig – akik sok esetben arcukat is vállalják -, büszkén mutatjuk.

Németh Dávid
Kárügyes

Ügyfél vélemény a Balesetem.hu csapatáról - Kalenyák Irén

Kalenyák Irén vagyok. Fiam 2022. november 24-én közúti közlekedési balesetet szenvedett, sajnos a helyszínen életét vesztette, 38 évesen, mint vétlen sofőr.

Nagyon nagy a fájdalmam, nagyon elkeseredtem, nem tudtam mit tegyek, kihez forduljak.

(30 éves Biztosítási Tanácsadói múlttal rendelkezem)

Megkeresett egy számomra ismeretlen személy, ki kárügyesnek adta ki magát, nem fogadtam!

Interneten rátaláltam a Balesetem.hu oldalra ahol azonnal felvettük telefonon a kapcsolatot. Kárügyes Kolléga azonnal leutazott lakásomra, ahol mindent megbeszéltünk, már biztonságba éreztem magam.

Pontosan tudtam, jó helyen vagyok. Mindenben nagyon készségesek, nagy szakmai tapasztalat áll mögöttük. Így jutottam el a közös célig, ami reményen felüli eredményt hozott!

Nincs távolság, mindig ott voltak ahol kell.

Fájdalmam ellenére örömmel mutatom be Önöknek, kik bajba jutnak, minden sorstársamnak tiszta szívvel javasolni merem, ne engedjenek senki mást maguk mellé. 🙂

Válasszanak Önök! Balesetem.hu megbízható jogi háttérrel rendelkezik a károsult érdekeit képviselik, szívük ügyének tekintik.

Nagyon ajánlani tudom, nélkülük nem értem volna el ezt a sikert!

Köszönetet mondok a Balesetem.hu minden kedves munkatársának.

Tisztelettel,

Kalenyák Irén

A balesetem után nem igazán tudtam, hogy mitévő legyek, de miután felkerestem a Balesetem.hu csapatát, mindenben nagyon készségesen segítettek. Mindig hamar választ kaptam minden kérdésemre, még olyan ügyekben is, melyekben papíron nem kértem a segítségüket. Rendesen, gyorsan dolgoznak, valamint tapasztaltak, így én is olyan összeget kaptam a biztosítótól, melynél sokkal kevesebbre számítottam. Ha netán a jövőben is történik velem hasonló eset, nem kérdés, hogy újra őket fogom választani. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket!

Balás Bence Balázs

Ügyfél vélemény a Balesetem.hu csapatáról - Németh Adrienn

2022 januárjában kislányomért mentem az óvodába, amikor a zebrán elütött egy autó. Kórházba kerültem, elájultam a mentőben, karom és lábam tört.

Kiestem a munkából és segítségre szorultam, mivel két gyermekemet egyedül nevelem. Nagyon nehéz volt a következő pár hónap.

A Balesetem.hu segített!

Ugyan a test sérülései begyógyulnak, de sosem lesz olyan, mint azelőtt. A mai világban viszont az anyagi segítség mindenkinek jól jön és enyhíti a nehézségeit.

Korábban nem tudtam, hogy van lehetőségem kártérítést kérni, ami sokat segített nekem. Egy ismerősöm javasolta, hogy keressem fel a Balesetem. hu csapatát és nem csalódtam. Nagyon segítőkészek voltak. Telefonon és emailben is mindig tájékoztattak a következő lépésről.

Nagyon köszönöm a segítséget! Ha bárki ilyen helyzetbe kerül bátran keresse fel a Balesetem.hu csapatát és bízza magát rájuk, mert igazán segítőkészek, támaszt nyújtanak és értik a dolgukat!

Köszönettel,

Németh Adrienn

Palkóné Ambrus Csilla Mária

A Balesetem.hu csapata nagyon segítőkész. Minden egyes kérdésemre pontos tájékoztatást kaptam. Az ügyintézőm bármikor elérhető volt ha kérdéssel fordultam felé. Nem tudom milyen lépéseket kaptam volna ha, nem találok rájuk. Bárkinek merném ajánlani mert megbízhatóak és alaposak. Mindenben eljárnak a helyemben anélkül hogy nekem bárhova is mennem kéne, otthonról intézhető. Köszönöm mindannyiótok munkáját.

Palkóné Ambrus Csilla Mária

Ügyfél vélemény a Balesetem.hu csapatáról - Tóth Attila László

Tóth Attila László vagyok, Szombathelyről. Több mint egy éve édesapám (Tóth János Körmendi lakos) közúti balesetet szenvedet kerékpározás közben.

Internetet nézve akadtam a Balesetem.hu cégre és felvettem a kapcsolatot velük, mert nekem se időm se energiám nem volt arra, hogy a balesettel kapcsolatos ügyeket intézzem.

Édesapám hivatalosan megbízott, hogy a balesetével kapcsolatos kártérítési ügyben és a büntetőügyben is képviseljem, mivel már 86 éves.

Balesetem.hu már az első telefonhíváskor kimerítően tájékoztatott a lehetőségekről.

Az én dolgom csak annyi volt, hogy folyamatosan tájékoztattam Őket a fejleményekről és biztosítottam számukra az ügyben született határozatokat, egészségügyi szakvéleményeket. Minden telefonos vagy elektromos levelezésre válaszoltak készségesen.

Az, hogy az ügy elhúzódott az a hatóságnak volt köszönhető, mert nagyon lassan dolgoztak.

Károkozó biztosítójával a kapcsolattartás a Balesetem.hu részéről gondtalan volt.

Volt szerencsém elsőként is megismerni személyesen Németh Dávid kárügyes Urat, aki a beszélgetésünkkor minden lehetőségről tájékoztatott. Továbbiakban is nagyon készséges volt az ügyintéző hölggyel együtt.

Mikor minden ügyiratot sikerült biztosítani a Balesetem.hu számára, Ők nagyon rövid idő alatt a kártérítési összeget a károkozó biztosítójától sikeresen beszedték és azt folyósították édesapám folyószámlájára.

Ez úton is a saját, édesapám és a családom részéről is szeretném megköszönni a Balesetem.hu csapatának a kiváló munkát és a továbbiakban is erőt-egészséget kívánok a munkájukhoz.

Őszintén javaslom a céget azoknak, akik ilyen ügyekben járatlanok, hogy nyugodtan forduljanak bizalommal a Balesetem.hu céghez.

Köszönettel és tisztelettel:

Tóth Attila László

Korrekt ügyintézés, és folyamatos kapcsolattartás. Visszahívnak!!! Az én ügyemben sokat segített. Köszönöm!

Topor Róbert

Macicas Erzsébet

2019. októberében közlekedési balesetet szenvedtem. Az interneten találtam rá a Balesetem.hu csapatára. Rájuk bíztam az ügyem rendezését. Szakmailag felkészült, ügyfélcentrikus csapat. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki hasonló helyzetben van, nem fog csalódni bennük. Az ügyem sikerrel zárult. Köszönöm a csapat segítségét, és további sikeres munkát kívánok. Külön köszönet Németh Dávid úrnak, akiben szakmailag felkészült, empatikus embert ismertem meg. Üdvözlettel,

Macicas Erzsébet

Dékány István

Üdvözlöm Önöket Dékány István vagyok. Sajnos velem is megtörtént az életben az ami másokkal is meg történt már, vagy esetleg történni fog. Kerékpáros közlekedésem során rajtam kívülálló oknál fogva vétlen balesetet szenvedtem, melyet a későbbiekben több rendőrségi jegyzőkönyv is alátámasztott. A rendőrségi információ közlő levélben tudtomra adták hogy kárigénnyel élhetek. Amit még el kell mondanom a baleset kapcsán sajnos a gerincemet rögzítő egyik titán rúd balesetben eltört ez miatt meg kellett operálni.

Egyszerű emberként tudtam hogy ez mit jelent, de ugyanakkor abban is biztos voltam hogy a jogi útvesztőben biztosan zsebre rakna biztosító mivel nem vagyok a jogi dolgokban jártas személy. Világos volt számomra hogy jogi képviselőt nem tudok finanszírozni a fizetésemből. Ekkor jutott eszembe hogy mit tehetnék: elkezdtem keresgetni közlekedési ügyekre szakosodott sikerdíjas ügyvédet. A keresgélés nem volt hosszas, az elsők között vagy talán az egyetlen komolynak tűnő találat Németh Dávid közlekedési ügyekre szakosodott szakembert a Balesetem.hu oldalt rögtön felfedeztem.

Az ügyfélbarát és informatív oldalon pillanatok alatt sikerült akár email, akár telefonon kapcsolatot teremteni. Toronymagasan ügyfélcentrikusak, mindig minden kérdésben szinte a nap bármely szakában álltak rendelkezésemre. Ennél az irodánál nincs az hogy talán, esetleg vagy nem tudom. Hozzáértő szakemberek csoportja foglalkozik az emberrel aprólékosan részletekbe menően a maximálisan legjobb elérhető eredményért. Megfelelő együttműködéssel az ügyfél részéről az iroda is mindig maximális együttműködést tanúsít. Lépésről lépésre tudják mondani mikor mire van szükség mit hogyan kell intézni.

A Balesetem.hu nélkül bizony nagyon komoly kártérítési összegtől estem volna el, és maradt volna a keserű fájdalom és a most hogyan tovább kérdése. Mivel sajnos így alakult hogy balesetet szenvedtem melyből később műtét lett így öröm az ürömben hogy egy szép fájdalom díjat dolgozott ki az iroda a károkozó biztosítójától!

Az a személy vagy személyek akik hasonló szerencsétlen helyzetbe kerültek mint ahogyan én, hogy balesetet szenvedtek vétlenül és nem tudnak finanszírozni jogi képviselőt, akkor ne habozzanak egy percet se mert a Balesetem.hu-nál a lehető legjobb kezekbe kerülnek! Minden adatot, információt bizalmasan kezelnek!

Összegezve ami miatt maximálisan tudom Őket ajánlani az az hogy tényleg az egyszerű átlagemberért dolgoznak pontosan megbízhatóan. Nagyon lényeges, hogy ennél az irodánál nincs apróbetűs rész! Az ügymenet elején készségesen az ügyfél részére minden, a működésükkel kapcsolatos információt tudatnak. És azt követően már nincs módosítás és variálás. Nagyon nehéz pillanatokon segítettek át, felemelő építő jellegű beszélgetéseikkel.

Dékány István

Ügyfél vélemény a Balesetem.hu csapatáról - Antalné Mester Erzsébet

Kis idő után belefáradtam a biztosítóval folytatott harcba, a biztosító nem igazán volt korrekt, a balesetem után szükség volt műtétre is és közel egy évig nem tudtam újra munkába állni.

A Balesetem.hu oldalra az interneten keresztül találtam rá. Sok jót olvastam róla és kockázatmentes volt, ez volt ami igazán meggyőzött engem, hogy belevágjak. Ha most kellene elölről kezdeni egy másodpercig sem gondolkoznék azon, hogy kihez kell fordulni.

Türelmesek, segítőkészek voltak, és mindenben a rendelkezésemre álltak, és nem utolsó sorban nagy szakmai tapasztalat áll mögöttük. Bármilyen kérdéssel szívesen fordultam hozzájuk.

A munkájuk igazán rendkívüli volt.

Az én történetünk sikerrel zárult, minden tőlük telhetőt megtettek, és mindenkinek szívesen ajánlanám a Balesetem.hu-t.

Köszönök szépen mindent és Boldog Új Évet kívánok.

Antalné Mester Erzsébet

Farkas Lászlóné

Gyors és közvetlen ügyintézés, a papírmunkát elvégzik, az ügyek intézését átvállalják a károsulttól. Nagymértékű segítőkészség.

Valószínűleg csak a saját biztosítónkra számíthattunk volna, ami nagyon csekély összeget juttatott el nekünk, annak ellenére, hogy már jó régóta náluk vagyunk… Mivel nem vagyunk járatosak a jogi ügyekben, így más híján beletörődtünk volna ebbe.

Egy próbát megér, de mindenki döntsön saját akarata szerint. A mi helyzetünkben ez egy jó választás volt.

Segítőkész, közvetlen és például a mi esetünkben az a legnagyobb segítség, hogy „fájós lábbal” nem nekünk kell rohangálni az ügyeket intézni.

Farkas Lászlóné

Domokos Pálné

Nagyon sokat leveleztem a baleset okozójának biztosítójával, úgyhogy a helyzet elég reménytelen volt, nem számíthattam tőlük semmi jóra. Találkoztam a Balesetem.hu csapatával, akik készségesen a segítségemre voltak, mindent megtettek annak érdekéden, hogy az ügy sikeresen záruljon! Köszönöm!

Domokos Pálné

Kavalecz Attila és Kavaleczné Nagy Erika

A Balesetem.hu csapatát megismerve, megfelelő szakmai háttérrel és megbízhatósággal rendelkeznek. Ha nem találok rájuk interneten, valószínű, hogy a biztosító által felajánlott lehetőségeket elfogadom, ami számomra kedvezőtlen, de a legegyszerűbb megoldás lehetett volna. Nyugodt szívvel ajánlom a Balesetem.hu csapatát. Aki úgy érzi, hogy a sors igazságtalanul bánt el vele, megfelelő kezekbe adja annak kárpótlását. A közös munkánkat megkönnyítette az online világ, amivel sok időt és költséget takarítottunk meg. A telefonos kommunikáció során mindenről értesítést kaptunk az ügyünkkel kapcsolatban, döntéseinket minden esetben tiszteletben tartották. Nélkülük célunkat nem értük volna el! Köszönettel:

Kavalecz Attila

A Balesetem.hu csapatát örömmel mutatom be, olyan tiszta értékrenddel rendelkező emberek, akik tudják, hogy a bajba jutott embertársaiknak mi fontos és ennek megfelelően cselekednek, így jutva el a közös célig. Ha nem találunk rá a Balesetem.hu csapatára, tájékozatlan emberek példáját követve a biztosító társasághoz fordultunk volna, aminek a következménye valószínűleg kudarcok sorozata. Minden Sorstársunknak ajánlom a Balesetem.hu csapatát, aki megbízható, célorientált, motivált, együttműködő, sikeres emberekre szeretné bízni problémája megoldását. A távolság ellenére a közös munkát megkönnyítette, hogy rugalmasan együtt tudtunk dolgozni, idő és költségmentesen az online világban és postai úton. A Balesetem.hu megbízható jogi háttérrel rendelkezik, aminek segítségével nem érhettük volna el a sikert. Hálás köszönettel:

Kavaleczné Nagy Erika

Ügyfél vélemény a Balesetem.hu csapatáról - Patócs Evelin

Dávid és Beáta rengeteget segítettek nekem a balesetem után mindenféle ügyintézésben. Nagyon meg vagyok elégedve a munkájukkal és bárkinek nagyon szívesen ajánlom, ha ilyen jellegű ügye van. Nekem is ajánlás útján jutottatok a fülembe és már aznap, amikor elküldtem a baleset részleteit kaptam is visszahívást azonnal. Ha Ti nem vagytok akkor lehet, hogy semmilyen pozitív kimenetele nem lett volna az ügyemnek. Hálásan köszönök mindent! 🙂

Minden jót kívánok nektek!

Üdvözlettel,
Patócs Evelin

Ügyfél vélemény a Balesetem.hu csapatáról - Petrovicsné T. Judit

Balesetemmel kapcsolatos kártérítési igényemet a Balesetem.hu segítségével vittem végig.

Első körben egy ügyvéden keresztül próbáltam a baleseti kártérítésemet intézni, de hónapokig vártam és semmi érdemleges nem történt.

Ezután fordultam a Balesetem.hu-hoz. Szerencsém volt, hogy rájuk találtam… A kezdeti megbeszélés követően minden ügyintézést ők intéztek, így én a gyógyulásomra tudtam koncentrálni.

Korrekt, megbízható társaság! A kártérítési összeggel elégedett vagyok. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket! Forduljanak bizalommal hozzájuk, nem fognak csalódni!

Petrovicsné T. Judit

Ügyfél vélemény a Balesetem.hu csapatáról - Szabó Éva Rozália

2021. május 31-én szenvedtem utasként buszbalesetet. Még alig látták el a válltörésemet, már többen megkerestek hívatlanul. Felajánlották, hogy képviselnek a busztársaság, illetve az őket képviselő biztosítótársaság előtt a kártérítés ügyében. Kicsit bizalmatlan voltam, ezért saját magam jártam utána, kivel is lenne érdemes kapcsolatba lépnem. E-mail útján kerestem fel Őket, és már az első beszélgetésünk után tudtam, jó döntés volt.

Ha magam próbálom a saját érdekeimet érvényesíteni, ma is járkálhatnék ügyvédekhez, illetve egyezkedhetnék peren kívül a busztársasággal, vagy be kellett volna érnem a biztosítóm által kínált összeggel.

Mindenkinek nyugodt lelkiismerettel ajánlom a Balesetem.hu csapatát. Legtöbbször Németh Dáviddal beszéltem, de Horváth Beáta is mindig, mindenben segítségemre volt. Bár személyesen nem találkoztunk, mégis kialakult közöttünk egy bizalmi kapocs, minden kérdésemre kimerítő választ kaptam, ami valljuk be, nagy segítség. Bár jól el tudok igazodni a mai modern világban, nem lehetett volna sikeres az ügyem a Balesetem. hu segítő közreműködése nélkül.

A Balesetem.hu csapata korrekt módon intézte a kártérítési ügyemet, elégedett vagyok. Bár nem vágyom több balesetre, ha mégis ilyen jellegű kártérítési ügyem lenne, csak Őket választanám.

Szabó Éva Rozália

Ügyfél vélemény a Balesetem.hu csapatáról - Cserpák József Zoltánné

A balesetem után tanácstalan voltam. Az interneten keresgéltem és így találtam rá a Balesetem.hu társaságra. Biztos vagyok benne, hogy nélkülük elfogadtam volna a biztosító által felajánlott legelső kártérítési összeget.

Nagyon szimpatikus, maximálisan segítőkész és szakmailag felkészült fiatal csapatot ismertem meg személyükben. A hét minden napján elérhetőek voltak és készséggel álltak rendelkezésemre. Minden eseményről pontos, teljes körű tájékoztatást kaptam.

A jóváhagyásom nélkül semmiben nem intézkedtek. Külön pozitívum volt számomra, hogy személyes találkozás nélkül sikerült gördülékenyen elrendezni az ügyemet, ami mindkettőnk részére sikerrel zárult.

Én teljes mértékben elégedett vagyok a munkájukkal. Azoknak, akik hasonló helyzetbe kerülnek, amilyenben én voltam, azt tanácsolom, forduljanak bizalommal a Balesetem.hu társasághoz. Garantálom nem fognak csalódást okozni senkinek.

Cserpák József Zoltánné

Szandai János

A Balesetem.hu csapatát megismerve, megfelelő szakmai háttérrel és megbízhatósággal rendelkeznek.

Ha nem találok rájuk interneten, valószínű, hogy a biztosító által felajánlott lehetőségeket elfogadom, ami a legegyszerűbb megoldás lehetett volna, de valószínűleg kedvezőtlenebb, mint nekik köszönhetően sikerült.

Nyugodtan tudom mindenkinek ajánlani, minden úgy történt, ahogy telefonon vagy az email fiókon keresztül megbeszélésre került.

Csak egyszer kellett személyesen találkozni, azután mindent lehetett online intézni.

A felmerült kérdésekre mindig tudtak válaszolni. Az ügyem lezárultával a segítségükkel egy számomra elfogadható sérelemdíjat kaptam.

Köszönöm a segítségüket, és további sikereket kívánok nekik.

Szandai János

Én a neten találtam rá a Balasetem.hu csapatára. Egy közlekedési balesetem volt, és három helyen tört el a kezem.

Sokat gondolkodtam, hogy meg lehet-e bízni egy olyan csapatban amit a neten találtam. Felhívtam őket,és kellemesen csalódtam.

Nem ígérgetek semmit, mindig reálisak voltak. Rugalmasak voltak, bármikor lehetett őket hívni ha kérdése volt az embernek. Korrekt tájékoztatást kaptam tőlük mindig. Nem hitegettek, őszintén megmondták,hogy mi várható.

Én szívből ajánlom mindenkinek a Balesetem.hu csapatát, ha valaki tanácstalan, mit tegyen egy baleset után. Én nem értem volna el semmit az ügyemben, ha ők nincsenek mellettem.

Köszönöm nekik a segítségüket, és minden jót kívánok nekik!

Éva

Kovács Jánosné

Aranyosak, kedvesek, lelkiismeretesek. Nagyon örültem, hogy felvettem velük a kapcsolatot. Gyorsan, pontosan dolgoznak. Már van egy kolléganőm, akinek ajánlottam a Balesetem.hu csapatát. Maximálisan meg vagyok velük elégedve. Tisztelettudó, szimpatikus fiatalok. Azon iparkodnak, hogy a károsultnak megfeleljen a munkájuk. Köszönök mindent.

Kovács Jánosné

Deák Dávid Gábor

Örülök hogy a Balesetem.hu-t választottam. Ellenkező esetben nem is számítottam volna sikerre, az eset egyedisége miatt. Vírus időszakban teljesen érintkezésmentesen sikerült együttműködnünk. Mindig lehet rájuk számítani!

Deák Dávid Gábor

Baranyai Lászlóné

2018. május 9-én távolsági autóbusszal fának csapódtunk, amely által én súlyos sérülést szenvedtem. A busztársaság biztosítója az utasbiztosításban lévő biztosítási összeget kifizette a részemre, viszont én kértem nem vagyoni jellegű kártérítést (sérelemdíjat) is. Ehhez kértem a Balesetem.hu segítségét.

Az ügyemet nagyon nagy türelemmel, együttérzéssel és alapossággal kezelték. A határidők és a megbeszéltek pontos betartásával, folyamatos tájékoztatással és kellő odafigyeléssel követték végig az ügyem menetét. Én nyugodt szívvel tudom ajánlani a Balesetem.hu-t mindazoknak, akiknek hasonló sajnálatos balesetet kellett elszenvedniük.

Az ügyem befejeztével pedig egy általam is elfogadható összeget kaptam a Balesetem.hu segítségével!

Baranyai Lászlóné

Ügyfél vélemény a Balesetem.hu csapatáról - Csomán Valéria

Csomán Valéria vagyok, kunszentmártoni lakos. 2022.márciusában munkahelyemről tartottam hazafelé kerékpárral a kijelölt kerékpárúton. Mellék útról kihajtó személygépkocsi sofőrje az elsőbbségadást figyelmen kívül hagyva elsodort. Az aszfaltra estem és felkarcsont törést szenvedtem.

Hosszú időre aktív munkavégzésemből kiestem. Illetve háztartási és egyéb feladatok elvégzésében segítségre szorultam. Rendőrségi vizsgálat készült a balesetemről.Ennek eredményeképp a gépkocsi vezetője ellen, gondatlanságból elkövetett közúti baleset okozása vétsége miatt eljárás indult. Az ügy protokollját követve hatósági közvetítésre került sor. Eredménytelenül.

Ezután tanácstalanul, elkeseredve találtam magam a jog útvesztőjében. Párom rövid internetes keresést követően talált rá a Balesetem.hu-ra. Kapcsolat felvétel után, rövid időn belül személyes találkozásra is sor került. Tapasztalatom alapján csak ajánlani tudom a lelkes és minden tekintetben segítőkész, szakmailag profi csapatot.

Köszönet nekik hogy utat mutattak és segítségükkel méltányos elégtétel született számomra!

Tisztelettel:
Csomán Valéria

Gulácsy Zoltánné

Közlekedési baleseteknél a Biztosítóval szemben eljáró szakemberek végezték helyettünk a procedúrával járó ügyintézést. Ha nem találkozunk a Balesetem.hu csapatával, mi leveleztünk volna a biztosítóval, feltételezhetően kevesebb sikerrel.

Ne gondolkozzon, bízza a kárügyintézést szakemberekre mert biztosan több pénzhez jut. Kényelmes, gyors, pontos, kellemes kapcsolat tartással kezelik az ügyfeleket.

Gulácsy Zoltánné

Hanis Istvánné

Hozzáértő ügyintézők, türelmes foglalkozás-kapcsolattartás a megbízóival. Legyen sok türelme az ügyintézéshez, mert ha saját maga próbálná meg elintézni, nem biztos hogy sikerülne.

Hanis Istvánné

Édesanyám súlyos közlekedési balesete után én intéztem az ügyeit. Szerencsére az interneten rátaláltam a Balesetem.hu csapatára. Nagyon hálás vagyok az egész csapatnak a munkáért, amivel megkönnyítették a kárrendezéssel kapcsolatos ügyintézést.

Aki ilyen helyzetbe kerül, nagyon nem mindegy, hogy egyedül veszi fel a harcot a biztosítóval vagy van mögötte egy komoly csapat, hozzáértő emberekkel. Minden kérdésre érthető választ kaptunk, minden a megbeszélt módon történt az egész ügy lezárásáig.

Nagyon örülök, hogy ebben a nagy bajban segítségre találtam Önökben!

Faragó Sándorné

Utóirat: a képen édesanyám látható 1 évvel a balesete után az új biciklijével. 🙂

Nagyon hálás vagyok nekik, rengeteg segítséget kaptam tőlük. Mindig mindenben számíthatam a segítségükre, bármikor hívtam a problémáimal, készséggel segítettek. Csak ajánlani tudom mindenkinek, mert ők megbízható csapat.

Herczku Gáborné

Korrekt, megbízható csapat. Nélkülük feladtam volna. Amit ígértek azt teljesítették is. Nagyon meg vagyok elégedve a munkájukkal. Bátran merem ajánlani őket. Köszönöm a segítséget.

Matyovszki Józsefné

Tisztelt Sorstársak!

Pethe Zsolt 82 éves férfi vagyok.

Kerékpárral közlekedtem amikor (elsőbbségem ellenére) elgázolt egy személygépkocsi. Ennek következtében több helyen is törést szenvedtem.

A biztosítóval lefolytatott tárgyalás során felmerült, hogy ügyvédet kell fogadnom. Ezután az interneten kezdtem keresgélni. Így találtam több csapatot, akik közül választhattam. Választásom azért esett a Balesetem.hu csapatára, mert első lépésként személes találkozást ígértek.

Választásom megfelelően jónak bizonyult, mert szakszerű, korrekt ügyintézésben részesültem. Ezért merem ajánlani ezt a csapatot a hasonló sorsra jutott társaimnak is.

Üdvözlettel,
Pethe Zsolt

Édesapám balesete után egy ismerősöm hívta fel figyelmemet a Balesetem.hu létezésére. Bármilyen gond vagy probléma merült fel, azonnal segítettek. Munkájukat végül siker koronázta, így jelentős összegű kártérítéshez jutottunk.

Köszönöm a Balesetem.hu munkáját és az önzetlen segítséget. Mindenkinek jó szívvel ajánlom figyelmébe a Balesetem.hu csapatának elhivatottságát és segítőkészségét.

Köszönök mindent, és további eredményes munkát kívánok.

Újszászi Ákos

Nagyon elégedett vagyok a Balesetem.hu csapatával, különösen hogy mindenre kitérő tájékoztatást adtak. Ismerőseimnek csak ajánlani tudom mivel megbízhatóak, gyorsak, szakszerűek és ügyfélközpontúak. Külön pozitívumnak tartom hogy a pandémia alatt összesen csak 1x kellett személyesen találkozni, minden mást meg oldottak telefonon/e-mailen keresztül.

Krizsán Gergő

Hálával, köszönettel tartozom Németh Dávidnak és kollégáinak.

Mielőtt kapcsolatba kerültem Veletek, kaptam különböző tanácsokat, mint például „huszonévesen ne kerüljek bele ilyen jogi dolgokba, mert nem éri meg”, stb.

Elmondhatom, hogy nem kerültem bele semmibe, amibe nem szerettem volna. Interneten találtam igen könnyen Rátok, és nagyon könnyű és gyors volt a kapcsolatfelvétel és a cél egyeztetése.

Fogalmam sem volt, hogy egyedül mit kellene tennem, viszont így csak válaszolnom kellett pár kérdésre, elküldenem Nektek egy-két dolgot, és ezentúl csak várnom.

Nagyon köszönöm Nektek a segítséget, és mindenkinek ajánlom, keressen fel Titeket, ha szükséges.

Áldott ünnepeket kívánok!
Nagy Réka

Interneten találtam rá a Balesetem.hu weboldalra. Egyből megragadott hogy letisztult, átlátható információt biztosítanak, mert nagyon nehéz volt eligazodni és segítséget találni.

Egy hotelben leestem egy lépcsőn és maradandó károsodás érte a kezem. Nem voltam benne biztos mit tehetek, milyen lehetőségeim vannak. Ha nem találkoztam volna a Balesetem.hu csapatával, valószínűleg nem vágok bele az ügyintézésbe.

Megkeresésemre gyorsan válaszoltak és aztán végig az ügy lezárásáig mindig elérhetőek voltak, hamar kaptam választ, visszahívást kérdéseimre. Külföldön élek, nagyon rugalmasak voltak.

Korrekten elmagyarázták miben tudnak segíteni, hogyan működnek a kártérítési ügyek és nem várt kártérítési összeget kaptam végül.

Bátran ajnánlom a Balesetem.hu csapatát, forduljanak bizalommal hozzájuk.

Tóth-Takács Mária

2020. november végén szenvedtem balesetet, az ezzel kapcsolatos kártérítési igényemet a Balesetem.hu kollégái intézték nekem, az interneten találtam rájuk.

Az ügyintézést rendkívül korrekt módon végezték. Az ügyem lezárásáig emailben és telefonon is folyamatosan tájékoztattak a dolgok menetéről. Nem intézkedtek anélkül, hogy ne kérték volna a véleményemet.

Hozzáértőek, nagyon szimpatikusak és segítőkészek, türelmesek, ami, ha ilyen helyzetbe kerül az ember, nagyon jólesik. Azoknak, akik hasonló helyzetbe kerülnek, csak ajánlani tudom a Balesetem.hu-t.

Köszönöm szépen a munkájukat!

Ferenc Éva

A Balesetem.hu csapata rendkívül korrekt, magas szakmai szintű, naprakész tudással rendelkező, megbízható csapat, akikre a közlekedési balesetem után, az interneten sikerült rátalálnom, amiért nagyon hálás vagyok.

Folyamatosan mindenről részletes tájékoztatást kaptam, segítőkészek, türelmesek voltak, az ügyem intézése során gyakorlatilag nekem szinte semmi intézni valóm nem volt, mindent elintéztek helyettem.

Hála és köszönet a Balesetem.hu minden egyes csapat tagjának és őszinte szívvel ajánlom másoknak is a sorstársaimnak az irodájukat.

Tari Ibolya Rozália

A Balesetem.hu csapata képzett szakemberekből áll.

16 éves fiunk motorbalesete után ismerőseink tanácsára kerestük fel őket. Azzal tisztában voltunk, hogy a biztosító magától nem kínálja fel azt az összeget, ami valójában járna, akkor sem, ha a fiunk vétlen volt a balesetben. Viszont azt is tudtuk, hogy mi nem tudnánk a saját érdekeinket velük szemben érvényesíteni. És igazunk volt. A biztosító csak az anyagi kárt térítette meg első körben.

A Balesetem.hu ügyvédje nagyon körültekintően, minden részletre kitérve beszélgetett el velünk és a fiunkkal. Teljes mértékben levette a vállunkról a terhet, így nekünk csak a gyermekünk gyógyulására kellett koncentrálni.

Folyamatosan tájékoztattak minket az ügyünk aktuális állásáról, és kihozták a maximumot a helyzetből, és az anyagi kár többszörösét kaptuk meg végül.

Nagyon hálásak vagyunk nekik.

Gyüre László és Gyüre Éva Eszter

Utólagosan is szeretném megköszöni neked és munkatásaidnak, a türelmes és megértő munkát.

2018. okt. 18-án történt velem és a fiammal Gergővel, egy véletlenszerű balesett. Hála Istenek, a sorsnak: élve megúsztuk.

Veszprémben élő, régi barlangász ismerősömnek meséltem a balesetről. Molnár Nándi elmondtam, hogy őt pár éve is komoly baleset érte. A kórházi ápolása során látta a Balesetem.hu reklám agyagot. Csak úgy „próbaképpen” felhívja a megadott telefonszámot. Elmondta, hogy nyugodtan fordulhatok hozzátok, sokat fogtok segíteni, tőle kaptam a te telefonszámodat is.

El kell mondanom, hogy sosem hittem a biztosítókban, a békéltető testület pedig egy nagy vízfej vagy egy sóhivatal. Ez egy külön történet. Fizetünk önként, vagy kötelezően mindenféle biztosításokat aztán amikor baj történik, ott állunk tétlenül, tudatlanul, hogy most mit is kellene csinálni.

Amit nekem kellett csinálni: hogy szedjek össze minden folyamatban levő biztosításokat, szerződéseket. Ezeket a szerződéseket lemásolva, e-mailben átküldve, néhány megbízási papír aláírása után néhány személyes egyeztetésen kívül, semmi dolgom nem volt. Igaz, volt még egy alapos orvosi felülvizsgálat is, de úgy érzem, hogy erre is szükség volt.

Néhány személyes egyeztetésen kívül, igazán nekem semmi dolgom nem volt, a biztosítok felé.

A Biztosítóval történt egyeztetés szerint, valamint alkuszi jutalék levonása után 450.000 Ft érkezett a számlára. A legszebb karácsonyi ajándék volt. Köszönöm nektek az önként segítséget, a kitartást. Azóta is csak hálával tartozom nektek, ill. a Molnár Nándinak, aki jó szível ajánlott titeket.

További jó munkát és sikereket kívánok nektek.

Köszönettel,
Kocsis János

Köszönjük, hogy képviseltek minket a kárügyintézésben. Azért éri meg Önökkel intézni a kártérítést, mivel nagyon korrektek voltak velünk, és amit ki lehetett hozni ebből az ügyből, Önök megtettek mindent. Ismételten leírom, hogy bárkinek csak ajánlani tudom Önöket.

Sedliczki József

Nagyon meg voltam elégedve a mindenre kiterjedő tájékoztatással. Hasznos tanácsokat kaptam, ha valamiben bizonytalan voltam. Valószínűleg, ha nem lépek kapcsolatba Önökkel, ettől a kártérítéstől elestem volna, mert információ hiányában nem is tudtam, hogy van ilyen lehetőség és segítség.

Bátran merem ajánlani a Balesetem. hu-t mindenkinek, hiszen a szükséges dokumentumok beszerzésén túl a további teendőket az ügyfél helyett intézi a biztosító felé.

Lipcsei Ilona

A Balesetem.hu csapata nagyon korrekt és átlátható munkát végzett.

A balesetemmel kapcsolatos ügyintézést gyorsan és gördülékenyen végezték, minden egyes fázisról pontos felvilágosítást adtak. Végig segítőkészek voltak, az előforduló összes lehetőségre felkészítettek.

Bármilyen felmerülő kérdéssel bizalommal fordulhattam hozzájuk, akár telefonon, akár e-mailen keresztül kifejezetten gyorsan válaszoltak. Nélkülük biztosan nem jutottam volna olyan összegű kártérítéshez, amit a folyamat lezárultával végül megkaphattam. Jó szívvel ajánlom munkájukat a bajba jutott, segítségre szoruló balesetet szenvedőknek.

Hegedűs Andrásné

Az interneten keresgéltem „ügyintézőt” a balesetem után. Ők voltak az egyetlenek akik felvették velem a kapcsolatot.

Úgy érzem egy nyugat-európai mércével mérten is kimagasló teljesítményű csapatot találtam.

A legelső beszélgetés során, részletes tájékoztatást kaptam az ügy lehetséges folyamatáról. Minden kérdésemre pontos, részletes választ kaptam. Az ügyintézés gyorsan, pontosan zajlott, maximális rugalmassággal a részükről. Mindíg tájékoztattak az ügyem aktuális előrehaladásáról.

Az ügyemet lelkiismeretesen, profin vitték végig.

Ha baleseted volt (persze, ne legyen!!!) mindenképp vedd fel a kapcsolatot a Balesetem.hu-val!!! Segítenek!

Ezúton is szeretném megköszönni a csapat munkáját!

Köszönettel:

Tarr József

Fejetlenül futottam volna mindenhova, ezért nagyon jó, hogy rátaláltam a Balesetem.hu-ra. Megbízhatóak, gyorsak, szakszerűek, s a balesetből származó pénz rendezése sem rossz. Nagyon szépen köszönöm.

Magyar Zoltán

Vétlen sérült?

Ha az elmúlt 5 évben szenvedett közlekedési balesetet, jogosult lehet baleseti kártérítésre. Ne hagyja elveszni az akár milliós nagyságrendű összeget.

Google értékelés
4.6 / 5

Értékelte: 17